Varjú Tamás

Rólunk írták

Rólunk írták

Bánhidi József és Kiss Nóra 2007. július 01-től végeztek tanácsdói munkát a Ceglédi Termálfürdő Üzemeltető Kft. részére, mely a következőket foglalta magában:

vezetői feladatok,
szervezetfejlesztések,
értekezletekre, tárgyalásokra való felkészülés,
változások és konfliktusok menedzselése,
humánpolitika,

A kezdeti sikerek folyománya képpen 2007-2008. folyamán egy komplex személyiségfejlesztési program csomag került kialakításra, melynek keretében többek között Sikerorientáció-, Kommunikáció-, Vezetői  tréning, Ügyfél és szolgáltatás orientált munkavégzés gyakorlat, valamint Vezetői és ügyfél-orientált munkavégzés ismétlő tréning került megtartásra.

Megtapasztalva a különbséget az általam vezetett két cég vezetői kommunikációja, döntési hatékonysága és csapatkialakítása között került sor az ÖKOVÍZ KFt részéről Bánhidi József és Kiss Nóra megbízására 2009.-2010-ben a vezetői és ügyfélszolgálati képzési és munkaprogramra, melynek keretében a vezetői és ügyfélszolgálati tréningek mellett az alábbi kompetenciafelmérések kerültek elvégzésre:

Profil XT,
Checkpoint 360 fok,
Teljesítménymutató,
Ügyfélkapcsolatok.

Mindkét cég összes programja a legjobb minőségben és maximális megelégedésre zajlott le.

Varjú Tamás

Engedjétek meg, hogy egy csodálatos Bánhidi Tréning-sorozat befejeztével, ahol egy magyar házaspár készített fel bennünket a hálózatépítő tevékenységre, megosszak veletek néhány gondolatot.

Több mint 20 éve foglalkozom hálózatépítéssel. Életemben nagyon sok MLM gurunak az előadásán voltam már, ahol megtanulhattuk azt, hogy mi ez a tevékenység, mi ez a szakma, de hogy igazából hogyan kell ezt művelni azt csak itt tudtam elsajátítani és ennyi évtized után.

A hálózatépítéshez magasabb szintre kell eljutnunk tudásban és képességekben. Ezt a képességet itt ezen a tréningen csodálatosan juttatták el hozzánk. Egyszerűséggel kaptunk feleletet arra a kérdésre, amit máshol nem tudtunk megkapni, hogy HOGYAN kell végezni ezt a tevékenységet, hogyan kell vinni, az embereket az üzletbe hozni és sikerre juttatni.

Ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget, mert nem külföldön, hanem saját országunkon belül elérhető ez a tréning-sorozat.

Tóth Miklós TIENS Arany Oroszlán

A 2011 szeptember 10-i DXN Üzletépítő Szemináriumon hallottam először a Bánhidi Tréningről. Már akkor elhatároztam, amint lehet, én is elmegyek a Tréningre és megtanulom, hogyan lehet a DXN üzletet még hatékonyabban végezni!

A Bánhidi Tréning elvégzése életem egyik legjobb döntése volt. Az elméleti ismeretek mellett nagyon hasznosak voltak a gyakorlati foglalkozások is. A páros és kis csoportos gyakorlatok közben igazi csapattá, nagy családdá kovácsolódtunk a tréningsorozat végére.

A képzés elején még nehezen tudtam elképzelni, hogy önállóan megtartok egy előadást, de a Prezentáción tanultak után már sokkal könnyebben beszélek, akár több tucat, vagy több száz ember előtt is.
Nóra és Józsi remek párost alkotnak, látszik, hogy amit tanítanak, azt átélték, a saját tapasztalataikat osztják meg velünk.
A Tréningen hallottak minél nagyobb részét igyekszem beépíteni az életembe és szokássá tenni az ott tanultakat. Több munkatársam is tervezi a Tréning elvégzését, hogy ők is még sikeresebbek lehessenek az üzletépítésben. Fontosnak tartom, hogy nemcsak száraz elmélettel foglalkoztunk, hanem a mindennapokban is jól használható ismereteket szereztünk. Ennek is köszönhető, hogy Star Agentből Star Ruby, majd 3 hónappal később Star Diamond lettem, tehát 2 üzleti szintet léptem előre.
Köszönöm Nórának és Józsinak azt a sok ismeretet és segítséget, amit Tőlük kaptam. Kívánom, hogy minél több emberrel osszák meg a tudásukat, tapasztalataikat.

Tamás László

Amikor először elvégeztem a Bánhidi tréning sorozatot, újjászülettem, kinyílt előttem a világ. Magabiztos lettem és meg tanultam bízni önmagamban.
Nóra és Józsi bámulatos profizmussal vezetik a tréninget. Minden egyes blokkban olyan információkat kaptam, olyan kézzel fogható, és gyakorlatba átültethető tudást, mely azóta is vezérli napjaimat.

Most boldog vagyok, szeretem magam, és sikeres vagyok mind a munkámban, mind a magánéletemben. Megtanítottak rá, hogyan irányítsam az életem szeretettel, megértéssel, odafigyeléssel, miközben magammal is és másokkal is a lehető legjobbat teszem!

3 éve kiszabadultam az alkalmazotti lét monoton, mókuskerékszerű rabságából, de ennek a tréningnek a hatására lett csak a lelkem igazán szabad és boldog. Korábban hajlamos voltam a depresszióra. Azóta viszont kiegyensúlyozottak, boldogak a napjaim. Jobban megismertem önmagam, tisztában vagyok most már az erősségeimmel, és tudom, mely területen kell még fejlődnöm.

Aki azt mondja, hogy annak van szerencséje az MLM-ben, aki az elején csatlakozik, az rosszul gondolja! Most már biztosan tudom, hogy az az ember fog sikereket elérni, aki profi módszertannal rendelkezik, és ezzel a tudásával segít másoknak, hogy ők is sikeresek legyenek.

Jelenleg másodszorra végzem a tréningsorozatot, most már az üzlettársaimmal együtt, és szándékomban áll minden egyes sorozaton újra és újra részt venni a gyémántjelöltjeimmel.  Kerek egésszé vált, mit kell tenni, és hogyan a siker érdekében!

Nagyon hálás vagyok a sorsnak/gondviselésnek, hogy volt bátorságom belevágni ebbe a tréningbe, hajlandó voltam áldozatot hozni. Lemondtam sok alapvető szükségletről is, csak hogy ki tudjam fizetni a képzést. Jelentem, többszörösen visszahozta az árát! Forgalmam az első sorozat végére megduplázódott, és az elmúlt 6 hónapban, a (nyári hónapokban is) minden hónapban 10-10 %-kal nőtt.

Köszönet és örök hála mindezért!

Kívánom, hogy Te is kedves olvasó, éld meg ezt a csodát! Hidd el, hogy megváltozik az életed!

DÖNTS MOST, CSELEKEDJ, TANULJ ÉS VÁLTOZTASD MEG AZ ÉLETED!

Biró Anikó

Sok szeretettel, és őszinte érzelmekkel küldöm írásomat a képzésetekről, mely számomra rendkívül sokat adott hálózatépítő munkámhoz, és emberi értékeimhez.

Köszönöm, hogy részt vehettem a programban, és máris hiányérzettel várom utolsó, októberi előadásotokat.

Jó volt tőletek tanulni!

Korábban fuvarozással foglalkoztam, ott is szükség volt a legjobb programokra az útvonaltervezéshez. Most, hogy nagyobb sikereim, és családom jobb megélhetése érdekében szakmát váltottam és áttértem a hálózatépítésre, nem volt kérdés számomra, hogy céljaim eléréséhez olyan “alkalmazást” vegyek igénybe, amellyel a leggyorsabban érhetem el úti célomat. Sikeremet a DXN kávéüzletemben csak így tudom elképzelni.

Ezért jelentkeztem a Bánhidi Tréning-sorozatra, amit minden hálózatépítőnek jó szívvel ajánlok! Hogy el ne tévedj a hálózatépítés útvesztőjében, vagy mert biztos akarsz lenni abban, hogy eljutsz A-ból B-be, – és ezt az utat a legoptimálisabb útvonalon szeretnéd megtenni – érdemes egy profi útvonaltervezővel megtervezni az utadat.

Bárhol is van az indulási pontod, ha a Bánhidi Tréninget hívod segítségül, úgy érheted el a célpontodat, hogy közben forgalom, megállók, akadályok nélkül eljuthatsz oda, ahová szeretnél, csak a koordinátákat kell ismerned. Mindegy, hogy az utadat lassan gyalog, vagy a leggyorsabb járművel akarod megtenni, érintve, vagy elkerülve a forgalmat, megállókat, a térképet hozzá a tréningen forgalomkorlátozás nélkül megkapod!

Bármikor indulhatsz! Most, később, adott időpontban, a kapott információk birtokában már csak rajtad múlik! A helyedben nem késlekednék!

Tehetsz kitérőket, vagy haladhatsz akár autópályán, választhatod a mellékútvonalat is, de nem érdemes!

Nóri és Józsi – a trénerek – fantasztikus emberek, rendkívüli tapasztalattal, és kiválóan ismerik a hálózatépítés útjának koordinátáit. Szakmai tapasztalatuk számomra a garancia, hogy céljaim eléréséhez a legjobb útvonaltervezőt választottam!

Csikós Ilona

Számomra a Bánhidi Tréning-sorozat egy spirituális utazással ért fel, ahol minden egyes állomásán bármikor kiszállhattam volna, de ha a megértés magasabb szintjein akarom látni az összefüggéseket úgy érdemes a végállomásig utazni….és kitudja, lehet nem is egyszer, hanem többször végig kell menni rajta.

Ezen túl, nekem minden egyes alkalommal mikor Nóra és Józsi tanított minket segítettek abban, hogy mindig kiszedjek egy-egy “botot a fülemből” az MLM üzlettel kapcsolatban és így eljuthatok oda, hogy egyszer a DXN üzletben vezető váljék belőlem.

Jah…és hogy mi az a bot, ami a fülekben van…?

Megtudod, ha részt veszel a tanfolyamokon:-)

Fodor Zoltán

Nagyon köszönöm mindkettőtöknek ezt a fantasztikus fél évet, meghatározó az életemben.

Nagy várakozás volt bennem a Bánhidi Tréning-sorozattal kapcsolatban. Sok jót hallottam már róla, tudtam, hogy akik eddig elvégezték, már csaknem mindnyájan gyémánt üzletépítőkké váltak, de a tréning minden várakozásomat felülmúlta.

A sorozat lépésről lépésre elvezetett a végkifejletig, amikor is a „Tudatos szponzorálás” tréningen összeállt a kép. Az egyes alkalmak után még voltak bennem kétségek magammal kapcsolatban, de mára kitisztult minden.

Nekem az offline hálózatépítés egy lehetetlen vállalkozásnak tűnt, pedig milyen jól és kiszámíthatóan felépíthető a rendszer. Egyszerű és másolható lépések sorozata kell, hogy legyen, jól megtervezve, jól kivitelezve és rendszeresen és következetesen végrehajtva.

Ehhez hatalmas segítséget kaptam az elmúlt 6 hónapban. A tudást megkaptam, a többi már csak rajtam múlik.

A trénerekben, Józsiban és Nórában egy olyan nagy emberismerettel és emberszeretettel megáldott házaspárt ismertem meg, akik hatalmas tudásukat végtelen szeretettel és odaadással adták át, mindent elkövetve, hogy belőlünk sikeres hálózatépítő váljék. Köszönet érte!

Szalayné Árvai Gabriella

Én hiszek abban, hogy MLM-ben vezetőként lehet eredményt elérni. Mindig is törekedtem – kb. 10-12 éve már – arra, hogy eljártam vezetői tréningekre és saját magam próbáltam saját cégemen belül és saját magamnak is vezetővé válni. Azt tapasztaltam, hogy a Bánhidi tréning-sorozaton azoknak a tréningeknek a legjobb és legösszefogottabb kivonatát kaptuk meg és a leghatékonyabb formában… Legnagyobb örömöm, hogy sikerült hatással lennem olyan vezetőkre, akik eljöttek velem. Ezek közül a vezetők közül a 90%-a szintet lépett előre és gyémánt lett.

Czérna Szabolcs

A hétvégi “nagygenerál” teljesen kicserélt, olyan kedves és szép tükrök vesznek körül, hogy így  már sokkal örömtelibb az élet, és a nehezebb munkákhoz is jobb kedvvel állok hozzá.

ÉN SZERETEM MAGAM.

Hálásan köszönöm nektek, és azt kívánom, minél több ember jusson el a Sikerorientáció tréningre.

Ezért aztán viszem is a hírét, amerre tudom.

További sok sikert és jó egészséget kívánok nektek.

Birgés Dorka

A Sikerorientáció tréning alaposan kidolgozott és felépített tréning, ahol még az “agyon tréningezett” résztvevők is megtalálják maguknak a csemegét, ha akarják, ha nem; mert a tréning bevon, inspirál, megmozgat, motivál. Nem leszel ugyanaz utána, mint aki voltál előtte. Eszedbe jut, hogy jó jó embernek lenni, élni, adni, szeretni. A siker “csak” ráadás.

Ónodi Mária

Ha rendben van az EMBER, rendben van a VILÁG is.

2000 Szentendre, Fürj köz 1, Magyarország

06 20 9791652 (Józsi) 06 20 4173013 (Nóra)